Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe

Cáfolja a meghatározó regionális szerepre törő vállalat az Index által a Reuters beszámolója alapján írt cikkben szereplő állításokat. Miközben elemzők szerint a politikai hátszéllel felemelkedő vállalatok egy része komoly veszélybe kerülhet az új piaci környezetben, az Appeninn határozottan visszautasítja, hogy közéjük sorolják. A társaság a politikai kitettségre vonatkozó állításokkal szemben látványosan javuló pénzügyi eredményeit, erősödő részvényárfolyamát és frissen lezárt, százmillió eurót meghaladó lengyelországi akvizícióját állítja.

Vasárnap számoltunk be a Reuters elemzői konszenzusa alapján, hogy több, a Fidesz regnálása alatt Orbán Viktorhoz köthető cég a versenyképesebb piaci környezet és az átláthatóbb közbeszerzések miatt teljesen kiszorulhat a piacról, egyes vállalatok pedig akár meg is szűnhetnek. A bár a hírportál több olyan céget is megkeresett, akiket nevesített a cikkben – például a Market Építő Zrt.-t, vagy a 4iG-t – ám épp a lengyel piacon 100 millió eurós üzletet nyélbe ütő Appeninn jelezte portálunk számára, hogy nem kaptak reagálási lehetőséget a Reuterstől, és visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.

Szerintük az Appeninn tényleges működése és gazdasági teljesítménye nem támasztja alá a cikkben foglaltakat. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Appeninn transzparensen és prudens módon működő ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság, amely 2024 óta szabályozott ingatlanbefektetési társaságként működik. Nem ingatlanfejlesztő vagy építőipari vállalat: fő tevékenysége jövedelemtermelő iroda-, kiskereskedelmi és logisztikai ingatlanok tulajdonlása, bérbeadása, üzemeltetése és aktív portfóliókezelése a közép-kelet-európai régióban – írják.

Hangsúlyozzák, hogy a társaság 2022-ben megfogalmazott és közzétett stratégiájának megvalósításán dolgozik, melynek középpontjában az Appeninn ingatlanportfóliójának tudatos átalakítása, működési modelljének megújítása és a regionális terjeszkedés állt.

„Ennek az eredményei a társaság pénzügyi adataiban is megjelennek: az Appeninn-csoport bérbeadásból származó árbevétele 2022 és 2025 között 8 millió euróról 23 millió euróra, saját tőkéje pedig 83 millió euróról 128 millió euróra emelkedett. A Scope Ratings 2026 áprilisában megerősítette a társaság B+/Stable hitelminősítését, elemzésében pedig kiemelte az elmúlt évek kedvező tendenciáit.”

A stratégia megvalósításának legújabb mérföldköveként az Appeninn 2026. július 31-én lezárta 11 lengyelországi kereskedelmi ingatlan 100 millió eurót meghaladó értékű megvásárlását. A megszerzett, mintegy 53 ezer négyzetméteres portfólió éves bruttó bérleti díjbevétele meghaladja a 10 millió eurót. Az akvizícióval az Appeninn lengyelországi befektetései immár három stratégiai ingatlanszegmensre terjednek ki, együttes piaci értékük pedig meghaladja a 170 millió eurót.

Rámutatnak, hogy a cikk részvényárfolyamra vonatkozó állításait a tőzsdei adatok sem támasztják alá. Az Appeninn részvénye 2026. április 13-án, a választást követő első kereskedési napon 494 forintos 52 hetes minimumon volt, július 31-én ugyanakkor 548 forinton zárt. A cikk nem közöl olyan tényadatot vagy elemzést, amely bármilyen politikai történés és az Appeninn árfolyamának alakulása között ok-okozati összefüggést igazolna – zárták közleményüket.

A százmillió eurós üzlet részletei

Az Appeninn Nyrt. bejelentette, hogy lezárta a lengyel Dekada S.A. kiskereskedelmi portfóliójának megvásárlását. A 11 városban jelen lévő portfólió összesen mintegy 53 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkezik. A hét retail parkot és négy bevásárlóközpontot magában foglaló, a lengyel ingatlanpiacon is jelentősnek számító, 100 millió eurót meghaladó tranzakció újabb mérföldkő az Appeninn 2022-ben meghirdetett stratégiájának megvalósításában. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság lengyelországi jelenléte az irodai és logisztikai szegmens után számottevő kiskereskedelmi pillérrel bővült.

A tranzakció lezárásával az Appeninn tulajdonába került ingatlanportfólió éves bruttó bérletidíj-bevétele pedig meghaladja a 10 millió eurót. A retail parkok Brodnicában, Ciechanówban, Grójecben, Krakkóban, Myslenicében, Olsztynban és Nowy Targban, míg a bevásárlóközpontok Malborkban, Sieradzban, Skierniewicében és Zyrardówban találhatók.

A megvásárolt ingatlanok elsősorban a helyi lakosság mindennapi vásárlási igényeit szolgálják ki. Bérlőik között olyan meghatározó nemzetközi és helyi kiskereskedelmi láncok szerepelnek, mint a Biedronka, a Rossmann, az Empik, a JYSK, a Castorama, az Action, az Apart és az Ochnik.

„A Dekada-portfólió megvásárlása a lengyel piacon is markáns akvizíció, az Appeninn számára pedig több szempontból is mérföldkő. Egyszerre erősíti földrajzi diverzifikációnkat, egy lépésben számottevő kiskereskedelmi jelenlétet teremt Lengyelországban, és emeli portfóliónk hosszú távú jövedelemtermelő képességét is”

– nyilatkozta Szűcs Györgyi, az Appeninn Nyrt. vezérigazgatója.

A 100 millió eurót meghaladó akvizíciót az Appeninn részben saját forrásból, részben pedig az osztrák Erste Group Bank AG által biztosított hitelből finanszírozta. A felek a pontos vételárat nem hozták nyilvánosságra.

Az Appeninn az elmúlt években folyamatosan értékesítette turisztikai és fejlesztési projektjeit, valamint a portfóliójába kevésbé illeszkedő, alacsony jövedelmezőségű eszközeit. Ezzel lehetőséget teremtett az ingatlanállomány minőségét és cash flow-termelő képességét erősítő tranzakciók végrehajtására.

„A 2022-ben meghirdetett stratégiánk az Appeninn portfóliójának céltudatos újraépítéséről, valamint a társaság transzparens és értékteremtő működésének megerősítéséről szól. Azóta következetesen olyan közép-kelet-európai ingatlanokba fektetünk, amelyek kiszámítható cash flow-t termelnek, és ezzel hosszabb távon az osztalékfizetés feltételeit is erősítik”

– fogalmazott Szűcs Györgyi.

A célzott régiós akvizíciók sorát a varsói Wisniowy Business Park 2023-as megvásárlása nyitotta meg, ezt követte 2026 februárjában a Goodyear tarnówi logisztikai központjának megszerzése. A Dekada-portfólió megvásárlásával az Appeninn lengyelországi befektetései immár három stratégiai ingatlanszegmensre terjednek ki, együttes piaci értékük pedig meghaladja a 170 millió eurót.

A portfólió átalakítása ugyanakkor csupán az egyik eleme volt a 2022-ben megkezdett irányváltásnak. Az Appeninn ezzel párhuzamosan megújította szervezeti és működési modelljét, portfóliómenedzsmentjét és befektetési szempontrendszerét pedig professzionális alapokra helyezte.

Az átalakulás fontos mérföldköveként az Appeninn 2024. július 1-je óta szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működik. Ehhez a működési formához többek között a tőkeáttételre, az ingatlanértékelésre és az osztalékjavaslatra vonatkozó jogszabályi előírások kapcsolódnak. Mindez a tőzsdei előírásokon túl is növeli a társaság átláthatóságát, és követhetőbbé teszi működését.

A szervezeti és portfólióátalakítást mérhető pénzügyi eredmények, valamint kedvező külső szakmai értékelések kísérték.

Az Appeninn-csoport bérbeadásból származó árbevétele a 2022-es 8 millió euróról 2025-re 23 millió euróra, saját tőkéje pedig 83 millió euróról 128 millió euróra emelkedett.

A Scope Ratings 2026 áprilisában ismét megerősítette az Appeninn B+/Stable hitelminősítését, elemzésében pedig kiemelte az elmúlt évek kedvező tendenciáit.

Forrás: Index

hu_HUHungarian