Több mint 40 százalékkal nőtt 2018-ban az Appeninn árbevétele

2019
április
23
Hírek

4,9-ről 7 millió euróra, azaz több mint 2,2 milliárd forinttal nőttek az Appeninn Nyrt. ingatlan-bérbeadásból származó bevételei a tavalyi évben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye – EBITDA-ja –meghaladta a 19 millió eurót (több mint 6 milliárd forint). Az évben az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő vállalat dinamikus növekedési stratégia megvalósításába kezdett, több budapesti prémium irodaházat, valamint országszerte kiskereskedelmi egységeket is vásárolt.


Publikálta a 2018-as üzleti évre vonatkozó pénzügyi adatait a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, a BUX-indexben is szereplő Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. Az ingatlanbefektetésekkel és vagyonkezeléssel foglalkozó, a hazai kereskedelmi ingatlanpiacon meghatározó vállalat bérleti díjakból származó bevétele nagymértékben növekedett tavaly: elérte a 7 millió eurót, azaz több mint 2,2 milliárd forintot, amely 42 százalékot meghaladó emelkedés a 2017. év végi 4,9 millió eurós összeghez képest.

Az Appeninn EBITDA értéke, vagyis kamatok, adózás és amortizáció előtti eredménye 2018-ban elérte a 19 millió eurót, ami elsősorban a társaság által kezelt ingatlanvagyon értéknövekedésének, ezen belül pedig az új ingatlanvásárlásoknak, a társaság számára kedvezőbb hasznosítási, bérleti konstrukcióknak, illetve a támogató piaci környezetnek köszönhető. Az egy részvényre jutó eszközérték ezzel 0,79 euróról 1,31 euróra nőtt, stabil alapot biztosítva a vállalat további növekedéséhez.

A társaság ingatlanportfóliója a tavalyi évben jelentősen bővült: az Appeninn tulajdonában lévő ingatlanok száma 18-ról 41-re nőtt, a bruttó kiadható terület pedig másfélszeresére, 63 ezerről 93 ezer négyzetméterre emelkedett. A növekedés elsősorban budapesti „A” kategóriás, azaz frekventált helyen található, kiváló felszereltségű és magas szintű szolgáltatáscsomagot nyújtó irodák, valamint országszerte kiskereskedelmi egységek és saját fejlesztésekre teret adó ingatlanok vásárlásának köszönhető.

2018-ban az Appeninn tulajdonába került többek között az Ü48 Corner Center, a Takarék Kereskedelmi Bank (korábbi nevén FHB Bank) Üllői úti székháza, valamint az Andrássy 59 Palace is. A tranzakciók összértékei 4,6, illetve 2,2 milliárd forint voltak. Továbbá egy augusztusban zárult, 4,6 milliárdos adásvétel keretében 18, a budapesti agglomerációban, illetve vidéki nagyvárosokban és üdülőtelepüléseken található kiskereskedelmi egység került a társaság tulajdonába, amelyeket a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. bérel hosszú távon. Az évben kezdődött továbbá a balatonvilágosi Club Aliga 4,5 milliárd forintos akvizíciója, amelyet 2019 januárjában valósított meg a vállalat.

Az Appeninn 2018. júniusban mutatta be a következő öt éves időszakra vonatkozó stratégiáját is. A terv szerint a társaság a következő években dinamikus bővüléssel, elsősorban „A” kategóriás, prémium irodaházak, valamint kiskereskedelmi ingatlanok akvizíciójával és fejlesztésével hozna létre a befektetők számára hosszú távon is jelentős hozamot és stabil cash flow-t biztosító ingatlanportfóliót.

Az Appeninn Nyrt. vezérigazgatójaszerint a vállalat 2018-ban teljesíteni tudta, sőt, több esetben felül is múlta az ötéves stratégiában kitűzött időarányos célkitűzéseket. Az ingatlanportfóliónk mennyiségi és minőségi fejlődésével egy stabil, ugyanakkor komoly növekedési potenciállal rendelkező céggé vált az Appeninn. A szakember szerint 2019-ben a társaság kedvező piaci környezetre és a társaság erősségeire, szakértelmére építve folytatni tudja az építkezést.