25 százalékkal nőtt 2019-ben az Appeninn Nyrt. ingatlaneszközeinek értéke

Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit és határozati javaslatait, valamint a tavalyi évre vonatkozó eredménykimutatásait az Appeninn Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett ingatlanpiaci társaság 2019-ben 25 százalékkal növelte ingatlaneszközeinek értékét, amely mintegy 30 millió eurós növekedést jelent. A vállalat emellett több mint 10 millió euró tárgyévi átfogó eredményt elérve folytatta a növekedési stratégiájának megvalósítását. 2020-ban az év elején közzétett, frissített stratégia szerint, új irányokkal kibővítve kíván tovább növekedni a társaság.


Jól halad a növekedési stratégia megvalósítása

Az Appeninn Nyrt. 2019-ben elért főbb konszolidált pénzügyi eredményei:

  • Az ingatlaneszközök értéke 25 százalékkal nőtt, 118 millió euróról 148 millióra (azaz mintegy 50 milliárd forint értékűre) növekedett.
  • A társaság 2019-re vonatkozó tárgyévi átfogó eredménye meghaladta az 10,2 millió eurót, amely több mint 3,3 milliárd forintnak felel meg.
  • Az eredményben meghatározó tétel az ingatlanokon elért közvetlen fedezet, vagyis a bérleti díjak és a fenntartási költségek különbsége, ami 6,4 millió eurót (2 milliárd forint) ért el a 2018. évi 4,2 millió euró után, azaz 50%-kal növekedett.
  • Kiemelendő, hogy a fenti eredményt úgy érte el a társaság, hogy a 2018-as évhez képest több mint négyszeresét költötte állagmegóvó és karbantartó beruházásokra.
  • A működés javuló hatékonyságát mutatja az is, hogy összességében a költség/bevétel arány 25%-ról 14%-ra csökkent.
  • A változó piaci körülményeknek megfelelően a társaság ingatlanállományának éves felértékelése a 2018. évi 16 millió eurónál kisebb, 7,9 millió eurós növekményt hozott (2,5 milliárd forint). Ezért a nemzetközi számviteli szabályok szerint számított bruttó működési eredmény (EBITDA) összességében csökkent 2018-hoz képest.

Tekintettel arra, hogy a társaság az MNB által meghirdetett Növekedési Kötvényprogramban való részvétel során, illetve az idei év elején közzétett frissített üzleti stratégiájában megfogalmazott céloknak megfelelően a következő években is a dinamikus növekedést helyezi a fókuszba, a társaság igazgatótanácsa azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a teljes egyedi adózott eredmény kerüljön eredménytartalékba. Az igazgatótanács javaslatát a jelenleg globálisan terjedő járvány kapcsán kialakult rendkívüli állapotok is formálták, amelyek ugyancsak indokolják az eredménytartalék megképzését.

Az Appeninn Nyrt. igazgatótanácsa továbbá felhatalmazást kér a közgyűléstől saját részvény vásárlásának lehetőségére, amellyel a társaság a tervei szerint élni is kíván a következő időszakban, annak érdekében, hogy tovább erősítse a befektetői bizalmat, illetve, hogy növelje a részvényesi értéket. Az előterjesztés szerint az igazgatótanács 18 hónapon keresztül, az alaptőke legfeljebb 5%-át elérő mértékben, a mindenkori piaci ár +/- 20%-os sávjában vásárolhatna saját részvényt.

Détári-Szabó Ádám 2011-ben a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának nemzetközi tanulmányok szakán szerezte a diplomáját. 2012-től a CMS Cameron McKenna LLP ingatlanjogi csoportjában látott el ingatlan felvásárlással és bérbeadással kapcsolatos feladatokat, kereskedelmi ingatlanok, irodaházak, raktárépületek és lakóingatlanok tekintetében. Az Appeninn Nyrt. leánycégeinek az ügyvezetését 2017 decemberétől látja el, emellett 2018. november 1-től pedig befektető kapcsolattartóként segíti a vállalat befektetőinek széles körű és folyamatos tájékoztatását.

Zágonyi Ádám a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának számvitel szakán könyvvizsgálat szakirányon szerezte közgazdász mesterszakos diplomáját. 2012-től a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Infrastruktúrák igazgatóságán dolgozott, majd 2014-től a Nemzetgazdasági Minisztériumban az IFRS-átállás banki, főként szabályozói vonatkozásaival foglalkozott. 2015-től újra az MNB-be került, ahol az IFRS- átállás banki hatásainak becslése, valamint bankrendszeri likviditás elemzése volt a fő feladata. Az igazgatótanács előterjesztéseiben új igazgatótanácsi tagok, valamint egy auditbizottsági tag megválasztását is javasolja, miután dr. Szabó Nóra és Guttmann György egyéb elfoglaltságaik miatt lemondanak az igazgatótanácsban betöltött tisztségükről. Új igazgatótanácsi tagnak a közgyűlés Détári-Szabó Ádámot az Appeninn Nyrt. jelenlegi befektetési kapcsolattartóját, és Zágonyi Ádám közgazdászt választhatja meg. Az igazgatótanács egyúttal Zágonyi Ádámot javasolja az auditbizottság új tagjának is.

A tavalyi évben megalapoztunk a további növekedésnek, amelyhez idén év elején el is készült a 2018-ban publikált stratégiánk frissítése. A következő években további számottevő növekedést várunk, amelyhez jelentős támogatást nyújt az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében befolyt 20,1 milliárd forintnyi forrás. A jelenlegi, globális szinten tapasztalható rendkívüli helyzetben természetesen folyamatosan pontosítjuk terveinket. Úgy gondolom, hogy az Appeninn Nyrt. növekedési pályán fog maradni: ingatlanportfóliónk bővülni fog, pénzügyi eredményeink pedig jelentős növekedést mutatnak majd – értékelte az eredményeket Bernáth Tamás, az Appeninn Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

hu_HUHungarian