A terveknek megfelelően halad az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában álló Dreamland Holding Zrt. koloniális hangulatú, ötcsillagos kategóriájú családi szállodájának a fejlesztése. A Szántódon épülő, BalaLand elnevezésű családi szálloda fejlesztési munkálatai az elmúlt hónapokban bekövetkezett, az építőipart is erősen érintő lassulás ellenére is folytatódtak, így a nyár végére a mélyépítési munkálatok le is záródhatnak. Ezzel párhuzamosan pedig ugyancsak a nyár végén kezdetét veheti a mintegy 5,5 hektáros területen elterülő fejlesztés részeként megvalósuló, a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkező, tematikus játékelemeket bemutató élménypark építése is. Fontos mérföldkő továbbá, hogy az üzleti tervben foglaltakkal összhangban az Appeninn Nyrt. közvetett tulajdonában álló projekttársaság, a Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság mintegy 9,8 milliárd forint értékben írt alá hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal, így a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosítottá vált.
Jól halad a BalaLand elnevezésű családi élményszálloda fejlesztése Szántódon, amely idén júniusban került az Appeninn Nyrt. tulajdonába – két másik vidéki turisztikai ingatlanfejlesztési projekttel együtt –, miután az ingatlanpiaci társaság megvásárolta a Dreamland Holding Zrt. 75 százalékos részesedését a Szepesi család bizalmi vagyonkezelőjeként eljáró Szepard Kft.-től.
Az összesen 109 szobás, ötcsillagos kategóriájú, koloniális stílusú családi szálloda fejlesztése már 2017-ben megkezdődött a tervezési munkálatokkal, idén tavasszal pedig a beruházás a megvalósítás szakaszába lépett és elkezdődtek a mélyépítési munkálatok. Bár az idén tavasszal globális szinten megmutatkozó járványhelyzet az építőiparban is lassulást eredményezett, a BalaLand fejlesztésében a rendkívüli állapotok nem okoztak fennakadást. Így a nyár végére a tervek szerint le is zárulhatnak a mélyépítési munkálatok.
A fejlesztő célja, hogy a BalaLand az egyik legmeghatározóbb családbarát szállodává váljon a balatoni régióban, továbbá, hogy a tervezett élményparkkal kiegészülve egy kiváló minőségű, egész évben magas kihasználtsággal működő szálláshely jöjjön létre. A tervek szerint 2022-től üzemelő szálloda mindamellett, hogy nagy mértékben támogatja majd a térség minőségi szálláshely kínálatát, közvetlenül több mint 100 új munkahelyet teremthet a térségben, illetve jelentős adóbevételekkel járulhat hozzá a balatoni régió fejlesztéséhez.
A hotel fejlesztésével párhuzamosan idén ősszel elkezdődhet a BalaLand Family Park építése is, amely egyedülálló módon a „80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal” utazásra építkezik és tematikus játékelemeket sorakoztat majd fel. A fedett játszóházat és családi élményfürdőt, valamint különféle szabadtéri élményelemeket tartalmazó park Magyarországon hiánypótló beruházásként egy olyan magas minőségű, gyerekbarát attrakcióvá válhat, amely egész évben elérhető lesz a családok számára, meghosszabbítva ezzel a rövid nyári szezont.
A beruházások költségeit részben önerőből, részben támogatásokból, illetve bankhitelekből fedezik. Utóbbi kapcsán az Appeninn Nyrt. közvetett tulajdonában álló projekttársaság mintegy 9,8 milliárd forint értékben írt alá hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal, így a fejlesztési munkálatokhoz szükséges bankhitel biztosított.
A BalaLand szálloda és élménypark, amelyet a hazai szállodapiacon egyedülálló szakértelemmel rendelkező társbefektetővel valósíthat meg az Appeninn Nyrt., néhány éven belül a balatoni régió egyik meghatározó családi szálláshelyévé válhat, amely mindamellett, hogy megerősíti a társaság pozícióját a turisztikai ingatlanpiacon, nagy mértékben támogatja majd a térség minőségi szálláshely-kínálatát is.